Némelykor bizonytalanság tölti be lelkünket, és éjjeli sétákra, bolyongásra csábít a csillagok fényében. A fiatalság folyton valami csodára vár. Ezért bolyong éjszaka szívesen, cél nélkül.
Járunk szerte a világban, kutatunk az álmaink és eszményeink után. Gyakran elérhetetlen helyekre suvasztunk el olyan dolgokat, amelyek már csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk.
Sok millió apró döntés (…) befolyásolhatja az utat, és vele együtt a jövőt.
Ha valaki nagy hegyet akar megmászni, ne törődjön a vakondtúrásokkal. Nagy célhoz nagy szív kell.
Nem a lélek, csak az ég alja változik azok számára, akik a tengeren túlra vándorolnak.
A járatlan utakkal az a helyzet, hogy többnyire jó okkal járatlanok.
Miként minden bölcs ember fia tudja, az utazások a szerelmesek egymásra találásával végződnek.
Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember őszinte lesz.
Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.
Aki állandóan úton van, az tudja, hogy egy napon mindig el kell indulni.
Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál.
Azzal, hogy egyik helyről a másikra szaladsz, még nem szabadulsz meg önmagadtól.
Az út maga sokkal fontosabb, mint az, ami útnak indított.
Semmi sem ingerli annyira kalandra az embert, mint az, ha lapos a pénztárcája.
Nincs értelme olyan utakról beszélni, amelyeken nem mentünk végig.
Ha nem jutunk el az út végéig, még nem jelenti azt, hogy eltévedtünk.
Számtalan kilométert gyalogoltam, hogy felfedezzek dolgokat, amelyeket már tudtam, mindnyájan tudunk, csak oly nehéz elfogadni őket.
Ha fogalmad sincs, merre mész, minden út oda vezet.
A vándornak legyenek kalandjai, de nem olyasmi, ami megsebzi a szívét, ha tovább kell állnia.
Az utazás soha nem pénz kérdése, hanem bátorságé.
Nincs annál megdöbbentőbb élmény, mikor valaki olyan helyre tér vissza, amit valaha nagyon jól ismert, és rájön, hogy a hely semmit, ő maga viszont rengeteget változott.
A vérbeli utazónak nincsenek konkrét tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni.
Amikor az ember távol kerül a megszokott világától, hajlamos kalandorként viselkedni, hiszen ilyenkor a szokásos gátakat és előítéleteket is maga mögött hagyja egy időre.
Lehet, hogy azért van akadály előtted, mert nem biztos, hogy arra kell menned.
Az élet olyan, mint egy utazás; ha tudja, hová akar menni, akkor nagy valószínűséggel oda is fog megérkezni.
Eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük.
A franciák azt mondják, hogy „elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit”. Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek.
Az emberek azért tévednek el a sivatagban, mert hagyják, hogy félrevezessék őket a délibábok.
Az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.
Senki nem visz emlékbe semmit olyan helyről, ahová még el akar látogatni.
Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.
Azt hiszem, az utazáshoz ugyanolyan tehetség kell, mint a fütyüléshez vagy a tánchoz (…). Vannak, akikben megvan.
Az utazások végén találkoznak azok, akik szeretik egymást.
Vicces, hogy amikor az ember egy városban lakik, mindig azt gondolja, hogy ráér még megismerni – és addig halogatja az ismerkedést, míg a végén egyáltalán nem ismeri meg.
Sehol sincs az, aki mindenütt óhajt lenni.
Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.