Vicces, hogy amikor az ember egy városban lakik, mindig azt gondolja, hogy ráér még megismerni – és addig halogatja az ismerkedést, míg a végén egyáltalán nem ismeri meg.

Miként minden bölcs ember fia tudja, az utazások a szerelmesek egymásra találásával végződnek.

Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál.

Nincs annál megdöbbentőbb élmény, mikor valaki olyan helyre tér vissza, amit valaha nagyon jól ismert, és rájön, hogy a hely semmit, ő maga viszont rengeteget változott.

Az utazás soha nem pénz kérdése, hanem bátorságé.

Eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük.

Semmi sem ingerli annyira kalandra az embert, mint az, ha lapos a pénztárcája.

Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.

Az utazások végén találkoznak azok, akik szeretik egymást.

Nincs értelme olyan utakról beszélni, amelyeken nem mentünk végig.

Sehol sincs az, aki mindenütt óhajt lenni.

Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.

Az út maga sokkal fontosabb, mint az, ami útnak indított.

Lehet, hogy azért van akadály előtted, mert nem biztos, hogy arra kell menned.

Ha nem jutunk el az út végéig, még nem jelenti azt, hogy eltévedtünk.

A vérbeli utazónak nincsenek konkrét tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni.

A franciák azt mondják, hogy „elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit”. Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek.

Senki nem visz emlékbe semmit olyan helyről, ahová még el akar látogatni.

Sok millió apró döntés (…) befolyásolhatja az utat, és vele együtt a jövőt.

Ha fogalmad sincs, merre mész, minden út oda vezet.

Nem a lélek, csak az ég alja változik azok számára, akik a tengeren túlra vándorolnak.

Azzal, hogy egyik helyről a másikra szaladsz, még nem szabadulsz meg önmagadtól.

A vándornak legyenek kalandjai, de nem olyasmi, ami megsebzi a szívét, ha tovább kell állnia.

A járatlan utakkal az a helyzet, hogy többnyire jó okkal járatlanok.

Számtalan kilométert gyalogoltam, hogy felfedezzek dolgokat, amelyeket már tudtam, mindnyájan tudunk, csak oly nehéz elfogadni őket.

Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember őszinte lesz.

Azt hiszem, az utazáshoz ugyanolyan tehetség kell, mint a fütyüléshez vagy a tánchoz (…). Vannak, akikben megvan.

Járunk szerte a világban, kutatunk az álmaink és eszményeink után. Gyakran elérhetetlen helyekre suvasztunk el olyan dolgokat, amelyek már csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk.

Az emberek azért tévednek el a sivatagban, mert hagyják, hogy félrevezessék őket a délibábok.

Ha valaki nagy hegyet akar megmászni, ne törődjön a vakondtúrásokkal. Nagy célhoz nagy szív kell.

Aki állandóan úton van, az tudja, hogy egy napon mindig el kell indulni.

Az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.

Az élet olyan, mint egy utazás; ha tudja, hová akar menni, akkor nagy valószínűséggel oda is fog megérkezni.

 Némelykor bizonytalanság tölti be lelkünket, és éjjeli sétákra, bolyongásra csábít a csillagok fényében. A fiatalság folyton valami csodára vár. Ezért bolyong éjszaka szívesen, cél nélkül.

Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.

Amikor az ember távol kerül a megszokott világától, hajlamos kalandorként viselkedni, hiszen ilyenkor a szokásos gátakat és előítéleteket is maga mögött hagyja egy időre.