A sors csak úgy magától nem létezik, el kell jutni hozzá.

A szenvedéseiért senki sem érdemel tiszteletet. (…) Ha valaki direkt szenvedni akar, az hülye, ha pedig muszáj neki, abban nincs semmi érdem.

Ha a jó sorsot vidáman el tudjuk fogadni (…), akkor a balsorsot is el kell viselnünk.

Még az eleve elrendeltetés hívei is, akik azt állítják, hogy semmit sem tehetünk ellene, szétnéznek, mielőtt átmennek az úttesten.

Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot.

A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.

Határozz, és kimondtad sorsodat.

Amikor az ember a sorsa beteljesítése felé halad, sokszor kénytelen irányt változtatni.

A sors keresztúthoz hasonlít, az irányválasztás mindig félelmetes.

Van valami titkos erő, ami egybe tud kapcsolni két lelket, értesíti őket arról, amit egymásért éreznek, és össze is hozza őket, minden távolság ellenére.

Az ember útja állandóan keresztezi egymást másokéval. Így működik a világ. Összeütközünk, és valakinek néha bántódása esik.

Sose harcolj a sorsod ellen, mert azt veszítheted el, aki neked a legdrágább.

Légy akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg. Ez a te küldetésed a földön.

Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet.

Minden ember önmagát meghatározó, önmagát kialakító lény, aki saját karakterét, szellemi arculatát, egyszóval sorsát maga teremti meg.

A sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan – már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami.  

Létezésünk egy bizonyos pillanatában elveszítjük uralmunkat életünk fölött, amely így a sors kezébe kerül. Ez a legnagyobb hazugság a világon.

Mindennek, ami történik veled, nemcsak oka, de célja is van!

Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos.

Néha az a legjobb, ha hagyjuk a dolgokat történni.

Sorsod drámájának nem csak szereplője, de szerzője is vagy. Magad írtad, és most is írod és játszod, szüntelenül.

Minden olyan véletlenszerűnek tűnik, minden megváltozhat egy másodperc alatt. Jó helyen lenni jó időben vagy rossz helyen rossz időben.

Lehetsz akármilyen nagy harcos, a vakszerencse dönti el, ki éli túl a háborút, és ki pusztul bele.

Ha az ember nem tudja, mit akar, (…) könnyen úgy végzi, ahogyan sohasem akarta.

Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot. De a sorsot nem lehet elrendezni. Egyszerre csak jön valami, hirtelen, egy nap, amikor nem is várod, és fölborul minden. Vége. Vége. A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert.

Vannak olyan erők a világon, amiket jobb nem bolygatni. Az egyik közülük egyértelműen a sors.

Talán ez a sok új dolog. Az új cipő mindig szorít. Az életben is így van: a sors időnként beletaszít az ismeretlenbe – akár akarjuk, akár nem.

Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott.

Nevetségesen ironikusnak tűnt, hogy a kirakós játék darabjai épp akkor álljanak össze tökéletes képpé, amikor mindjárt megsemmisül.

Az élet meglehetősen kedveli a furcsa fordulatokat.

A gondviselés nagyon takarékosan bánik a nagy emberekkel. Nem pazarolja, nem tékozolja el őket. A kellő pillanatban küldi, a kellő pillanatban visszavonja őket, és csak oly események felett teszi őket úrrá, amelyekre rátermettek.

Vezetik a végzetek az akarót, a nem akarót vonszolják.

Vannak dolgok, amik nemcsak meghatározzák a sorsokat, hanem be is határolják, és ezen nem segítenek az álmok.

A sors nem más, mint egy ajtó, de rajtad áll, hogy belépsz-e rajta vagy visszafordulsz.

Elvégre, aki engedelmeskedik neki, azt vezeti a végzet, aki meg el akar futni előle, azt vonszolja.

Megdöbbentő, hogy egy látszólag jelentéktelen cselekedet vagy esemény miként képes egész életeket megváltoztatni.

Amíg azt hiszed, hogy a sorsodnak áldozata és nem tettese vagy: menthetetlen vagy.

A gondviselés kinyitja a második ajtót, amikor az első becsukódik.

Vannak pillanatok, amikor bele kell törődnünk a sorsunkba, és hagynunk kell, hogy a dolgok tovább folyjanak a saját medrükben.

Nem vagyunk különlegesek. De nem vagyunk a világ szennye és mocska sem. Egyszerűen vagyunk. Egyszerűen vagyunk, és minden csak megesik velünk.

A saját utamat kell járnom halálom órájáig, ugyanis mások elgondolásait nem érthetem, nem követhetem és nem válthatom valóra, csak a magamét.

Nem érdemes harcolni az ellen, ami elkerülhetetlenül bekövetkezik.

A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, mikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.

Néha magad hozod meg a döntéseidet, néha pedig egyszer csak megtörténnek veled.

Bármilyen szituációban is vagyunk, azért vagyunk ott, mert abból valamit tanulnunk kell. Hiszen azért sodródtunk oda!

Nem a fazekas vagy, hanem az agyag a fazekas kezében.

Ha két rokonlélek egymásra találva feltárja belsejét, sorsuk el van döntve.

Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.

A sors a legnagyobb dolgokat is jelentéktelen apróságokkal szokta eldönteni.

A Sors mindig győz. Vagy legalábbis úgy tartják. Mert akármi történik is, utólag mindig azt mondják: a Sors akarta, hogy így legyen.