Ne kívánd mások balsorsát, mert a sors közös, s a jövő előre nem látható.

A zseni nyakon ragadja a sorsot.

Nem szabad pirulni. Semmit se szabad szégyellni. Csillag és szemét a sorsunk.

Mulass, igyál s a mái napot mindig is tartsd magadénak, mert sorsé a többi nap.

Sose harcolj a sorsod ellen, mert azt veszítheted el, aki neked a legdrágább.

Fogadd el a sors akaratát, és szeresd azokat, akiket a sors az utadba vezérel, mégpedig teljes szívedből!

A sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan – már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami.  

 Ha akarsz valamit, az egész Mindenség összefog, hogy kívánságodat megvalósítsad.

Bárhol, bármikor, bárkivel megfordulhat a világ.

Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot. De a sorsot nem lehet elrendezni. Egyszerre csak jön valami, hirtelen, egy nap, amikor nem is várod, és fölborul minden. Vége. Vége. A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert.

Vannak pillanatok, amikor bele kell törődnünk a sorsunkba, és hagynunk kell, hogy a dolgok tovább folyjanak a saját medrükben.

Van valami titkos erő, ami egybe tud kapcsolni két lelket, értesíti őket arról, amit egymásért éreznek, és össze is hozza őket, minden távolság ellenére.

Néha az a legjobb, ha hagyjuk a dolgokat történni.

Még az eleve elrendeltetés hívei is, akik azt állítják, hogy semmit sem tehetünk ellene, szétnéznek, mielőtt átmennek az úttesten.

Amit az ember elrendez…, azt felforgatják a körülmények.

A gondviselés nagyon takarékosan bánik a nagy emberekkel. Nem pazarolja, nem tékozolja el őket. A kellő pillanatban küldi, a kellő pillanatban visszavonja őket, és csak oly események felett teszi őket úrrá, amelyekre rátermettek.

Hiába fúrjuk-faragjuk életünk rejtelmes sziklatömbjét, minduntalan előbukkan rajta a sors sötét erezete.

Sose bízz az olyan szerencsében, ami a vállalkozás elején jelentkezik. (…) Az csak a sors trükkje, hogy rászedjen.

Szikrák vagyunk, és nem tudjuk, hogy merre fúj minket a szél.

Minél szilárdabban próbálsz elkerülni valamit, annál kevésbé fog sikerülni.

Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet.

Ahol csak lehet, tégy jót; közben gondolj arra, hogy aki szívében jó, azt a sors nem terheli nagy szenvedéssel.

Mindenkinek megvan a saját helye, és aki szerencsés, az meg is találja.

Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott.

Szép dolog a reménység, nemes a küzdés, de a végén úgyis csak a balvégzet dönt.

Legyünk hálásak minden napért, mert úgysem tudjuk, mit hoz a holnap!

Nem tudjuk, miért sodort minket az áramlat éppen ahhoz a szigethez, ahová sodort, és miért nem ahhoz, ahova eredetileg el akartunk jutni.

A sors nem más, mint egy ajtó, de rajtad áll, hogy belépsz-e rajta vagy visszafordulsz.

Attól, hogy azt hiszed, hogy nincs baj, még lehet baj.

Nem akarok többé olyat, amit nehezen lehet megszerezni: a sors nem akarja, hogy megszerezzem, különben könnyen adná.

Nem a fazekas vagy, hanem az agyag a fazekas kezében.

Néha magad hozod meg a döntéseidet, néha pedig egyszer csak megtörténnek veled.

Az ember útja állandóan keresztezi egymást másokéval. Így működik a világ. Összeütközünk, és valakinek néha bántódása esik.

Az élet furcsa, zegzugos útjai sohasem oda vezetnek, ahová eleinte hisszük. Az ember még csak nem is sejtheti a végzetét.

Elvégre, aki engedelmeskedik neki, azt vezeti a végzet, aki meg el akar futni előle, azt vonszolja.

Én halni indulok, ti élni: de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.

Vezetik a végzetek az akarót, a nem akarót vonszolják.

A gondviselés kinyitja a második ajtót, amikor az első becsukódik.

Megdöbbentő, hogy egy látszólag jelentéktelen cselekedet vagy esemény miként képes egész életeket megváltoztatni.

A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, mikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.

Ha az emberek sorsát az istenek határozzák meg, akkor tuti, hogy szadisták.

A Sors mindig győz. Vagy legalábbis úgy tartják. Mert akármi történik is, utólag mindig azt mondják: a Sors akarta, hogy így legyen.

Ha az ember nem tudja, mit akar, (…) könnyen úgy végzi, ahogyan sohasem akarta.

Az ember vagy a nyugtalanság örökös kínjaira született, vagy pedig az unalom letargiájára.

Ne úgy élj, mintha még tízezer évig akarnál élni: a kikerülhetetlen ott lebeg fejed fölött.

Ami akaratunkon kívül történik, azt nem könyvelhetjük el személyes kudarcként vagy érdemként.

Légy akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg. Ez a te küldetésed a földön.

Minden ember önmagát meghatározó, önmagát kialakító lény, aki saját karakterét, szellemi arculatát, egyszóval sorsát maga teremti meg.

A sors a legnagyobb dolgokat is jelentéktelen apróságokkal szokta eldönteni.

Vajon a Sorstól azt kapjuk, amit érdemlünk, vagy amit kapunk, arra válunk érdemessé?