Apám nem szerette a sírást. Úgy gondolta, az ember sohasem másokért sír, mindig saját magáért.

Aki csak egy kicsit tud egy idegen nyelven, jobban örül neki, mint aki jól tudja. A félig-tudóké az öröm.

Fogadd el a sors akaratát, és szeresd azokat, akiket a sors az utadba vezérel, mégpedig teljes szívedből!

Nagy kár bizony azt szeretni, ki nincs itt (…), s helyette a szelet ölelni.

Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk.