Az ajtók azért voltak zárva, mert soha nem értettem meg, hogy én vagyok az egyetlen személy, aki kinyithatja őket.

Ha nem hajlunk, akkor eltörhetünk.

Vicces, hogy amikor az ember egy városban lakik, mindig azt gondolja, hogy ráér még megismerni – és addig halogatja az ismerkedést, míg a végén egyáltalán nem ismeri meg.

A félelem időnként figyelmeztetés. Olyan, mintha valaki a vállunkra tenné a kezét, és azt mondaná: ne menj tovább.

Ha senki más nem törődik is velem, én törődöm magammal. Minél társtalanabb, minél magányosabb vagyok, minél kevesebb a jóakaróm, a pártfogóm, annál többre kell becsülnöm önmagamat.