Olykor eleget szenvedünk ahhoz,
hogy jogunk legyen soha azt nem mondani:
– Nagyon-nagyon boldog vagyok.

Ne hagyj időt a felesleges feladatoknak; tartsd magad a célokhoz és prioritásokhoz.

Aki ötvenévesen is ugyanolyannak látja a világot, mint húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből.

A zene varázsáért, ami megérint és felemel.

Nem kísértet ő, hanem ember. (…) Érző hús és ideg. Agya van és gondolkozik, szíve van és szeret; lelke van és remél. Hisz egész bűne az volt, hogy túl sokat remélt.

Az emberek tisztelik a halált, mert joggal úgy vélik, hogy ha tiszteletre méltó dolog meghalni, mindenki bizonyos lehet afelől, hogy legalább egyszer tisztelni fogják.

Ne hagyd, hogy sürgessenek egy fontos döntésben! Meg fogják érteni, ha azt mondod: „Gondolkodási időt kérek!”

Azért, amikor egy rég elveszett tárgy újra előkerül.

Szerelmeseknek, hogyha – Isten ments! – kifogynak a szóból, legjobb kisegítő a csók.

Az ember bármilyen messze jut is ismereteivel, akármennyire is objektíven ítéli meg önmagát, végül egyebet nem nyer az egészből, csupán tulajdon életrajzát.