Az ember becsvágya olyan eszményi közönséget teremt magának, amelyet úgy hívnak: utókor.

A tavasznak sem mondhatjuk: „Remélem, hogy hamar jössz, és sokáig maradsz.” Csak azt mondhatjuk: „Gyere, ajándékozz meg a reménnyel, és maradj, ameddig tudsz.”