Két embernek össze kell csiszolódnia, fel kell ismerniük az együttélés csapdáit, elkerülni azokat, mindenféle módon kedvezni a másiknak, figyelembe venni létezését.

A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.

Talán nincs is annyira nyomorúságos helyzet, amelyik ne hordozna magában valamiféle vigaszt.

Megbecsülés, fény rang, dicsőség – bármily nagy értéket látnak mögöttük a többiek, tudd, hogy az emberség mindegyiknél nagyobb.

A kudarc az egyetlen lehetőség arra, hogy még okosabban kezdjük újra.

Akinek a szerencse van megírva, ahhoz az magától is eltalál.