Az egész életünk azzal telik, hogy mondogatjuk, mennyire szeretjük ezt vagy azt az embert, miközben valójában csak szenvedünk, mert ahelyett, hogy elfogadnánk az erejét, állandóan csökkenteni próbáljuk, hogy beleférjen a világba, amelyet elképzelünk magunknak.

Furcsa, nem? Amikor kicsi vagy, nagy akarsz lenni, később meg visszakívánkozol a gyerekkorba.

Mindenki szenved, amíg az élet kaotikus sodrában úszik.

Igazi boldogság csak a magányban található.

A folytonos súrlódás, egymás kínzása jobban összekapcsolja az embereket, mint az egyforma gondolkozás vagy a megbecsülés.

A kudarc az egyetlen lehetőség arra, hogy még okosabban kezdjük újra.

Késő a takarékosság, amikor már fogytán a vagyon.

A motiváció az, amikor az álmaid munkaruhát öltenek.