A boldogság egy totális pillanat, a teljesség pillanata. Ez elérhető néha, de akkor is csak egy pillanat, ráadásul legtöbbször teljesen váratlanul jön. Nem betervezhető, elhatározható.

Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: „Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?” És a mester azt felelte: „Abból, hogy élsz.”

Tudni, hogy amit tudunk, azt tudjuk, ám amit nem tudunk, azt nem tudjuk; ez az igazi tudás.

Egyik ember szülészt keres gondolatai számára, a másik valakit, akinek segíthet – így keletkezik a jó beszélgetés.

Szépségeszményünk nagyjából mindig önmagunkhoz hasonlít.

Csak áltattam magam, hogy elmúlt, pedig azért is nem tudtam senki mást szeretni, mert még magam elől is titokban az övé maradt a szívem.

Ha az emberek elégedettek a kapcsolatukkal és az együttélésük módjával, akkor kevésbé hajlamosak a féltékeny bizalmatlanságra.

Egy gyermek olyan, mint egy forradalom (…): az ember elindítja, de nem szabályozhatja, mi lesz belőle.

A szépben mindig van valami megdöbbentő és szokatlan, valami ünnepi és korlátlan.