Az emberek nagyon szeretnek hinni valakiben, valamit várni tőle, ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni benne.

Reszkessen minden férfi, aki egy asszony kezét elnyeri, és nem tudja fölkelteni annak szívében a legforróbb szenvedélyt!

A kacsák csendben rakják le a tojásaikat, a tyúkok kotkodácsolnak, mint az eszeveszett. És mi a következmény? Az egész világ tyúktojást eszik.

A nyelvnek a szinonimák kifogyhatatlan sokaságára van szüksége a szépséghez, ám a szem láthatja, amit a nyelv nem mondhat el.

Az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenetlen arccal bír ki mindent.

Néha körbenézek a világban, és felfordul a gyomrom. Miért nem erőltetik meg magukat az emberek egy kicsit? Semmit sem tesznek, mégis folyton csak elégedetlenkednek.

Minden siker azé, aki a kellemest összeköti a hasznossal.

Lámpással kereshetsz olyan embert, aki igazán odébb akar állni, ha valami jó zamatos pletykát hallhat valakiről. Szíve mélyén mindenki pletykás.

Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.

Én pedig azt mondom, hogy a depresszió nem más, mint a „szív szemének” vaksága – vagyis a szeretet hiánya.