Nagyot kezdett, kicsinyt végzett.
Csak egyszer némultam el. Amikor azt kérdezte tőlem valaki: „Ki vagy te?”
Minél többet tanulmányozom a férfiakat, annál jobban megszilárdul az a meggyőződésem, hogy mindegyikben egy kölyök lakik, csak olyan nagyra nőtt, hogy már nem lehet elfenekelni.
A bizonyosság őrjítő, nem pedig a kétely.
Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket? Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni?
Csakis azt a szerelmet mondhatjuk szerelemnek, amelynek a végén a halál várakozik.
A szerelem idő előtt öreggé tesz, aztán – amikor véget ér az ifjúságunk – újra megfiatalít.