A nő szíve a szemein át mutatkozik, álnoksága a tetteiben, ravaszsága a nyelve hegyén.

A részvét aranyozott tokjában néha az irigység tőre rejtőzik.

Hallotta már a „vérző szívű” kifejezést. Eddig szóvirágnak tartotta, nem testi állapotnak. Ám most izomlázra emlékeztető, tompa sajgást érzett a mellkasában, és minden szívdobbanás fájt.

A Megbocsátás fölrepít a csata hevében kimondott sértések fölé, hiszen azokat előbb vagy utóbb úgyis eltörli az idő, ahogy a szél is eltünteti a lábnyomokat a sivatagban.

Az ember természetéből adódóan mindig a jó oldalát akarja megosztani másokkal – mert azt akarjuk, hogy szeressenek, elfogadjanak minket.

A legszánandóbb az emberek között, ki álmait ezüstre és aranyra váltja.