
Ápolnunk és fejlesztenünk kell magunkban a teljes embert, aki az érzelmeknek minél szélesebb skáláját éli meg: van dühe, ujjongása, szomorúsága és extázisa.
Nincs az a szabály, amelyet meg ne lehetne sérteni avégből, hogy szebbé tegyünk valamit.
Eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük.
A tett halála az okoskodás.