Húszévesen olyan az arcod, amilyennek a természet teremtette. Harminc évesen olyan, amilyenre az élet formálta. De ötven évesen olyan, amilyet megérdemelsz.

Semmilyen álarc sem takarhatja el a szerelmet ott, ahol van, és nem színlelheti ott, ahol nincs.

Menj el étterembe vacsorázni kellemes társasággal.

Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb… és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.

Erőt, bátorságot és önbizalmat nyersz minden olyan alkalommal, amikor valóban megállsz, hogy a félelem arcába nézz – ehhez azonban olyat kell tenned, amit úgy vélsz, nem vagy képes megtenni.