Amikor az ember huszonegy, az élet olyan, mint egy turistatérkép. Csak amikor huszonöt lesz, akkor kezdi sejteni, hogy fejjel lefelé tartja a térképet.

Mi lehetne emberibb annál, hogy szeretsz és szeretnek?

Nem a hiányosságaink határoznak meg minket, hanem az, ahogyan felülkerekedünk rajtuk.

Aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak.

Minden rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben.

Egy kis balhétól csak szórakoztatóbb az élet.

Előfordul, hogy azt kívánom, bárcsak vissza tudnék menni az időben, és semmissé tudnám tenni a szomorúságot; de úgy érzem, ha ezt tenném, akkor az örömöt is elkergetném.

Tudod, az érzelmek és a tettek mindig összefüggnek. Egyik nem létezhet a másik nélkül.

Csak a munka fejti ki, csak az tartja fel a testnek és léleknek erejét; csak munka tesz hasznossá magunk és polgártársainkra nézve.

Érezhetném úgy, hogy az élet igazságtalan volt velem, mert elvette tőlem azt, ami a legfontosabb: a szerelmet. De más nők is léteznek, és minden szerelmi bánat elmúlik egyszer.