Vannak pillanatok az életben, mikor nincs más lehetőség, mint elveszítsük a fejünket.

Az öngyilkosság természeténél fogva önző, az ember előbb magára gondol, és csak azután a többiekre.

Időbe telik (…), mire az ember felnő, és olyannyira éretté válik, hogy igent mondhat, és akkor is szabad marad; igent mondhat, és akkor is egyedi marad, igent mondhat anélkül, hogy szolgává válna.

A név olyan, mint egy lobogó.

Érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak, csak a halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze.

Arcunk nem csak jellemünkről árulkodik. Magán viseli szívünk lenyomatát, legbensőbb érzéseinket.