A logikusan gondolkodó emberek érdekes kontrasztot alkotnak a valós világgal.
Aki hisz, az a hitét nyilvánosan is meg akarja mutatni. Még akkor is, ha az a hit nem Istenbe vetett, hanem valami eszmébe.
Finoman, rajongva csókolt meg. Megfeledkeztem a tömegről, a helyről, az időpontról, az okról… csak arra emlékeztem, hogy szeret, akar, és az övé vagyok.
Ha úgy viselkedem, ahogy az emberek elvárják tőlem, akkor a rabszolgájukká válok.
Az emlékezés gyötri meg leginkább a féltékenyeket.
Az ego a létező legnagyobb hazugság a világon – te pedig a legelemibb igazságként fogod fel.
Az első szerelem csodája, meg ilyesmi. Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod.
Az első lépés az egyik legfájdalmasabb lépés. A valóság kimondása. „Nem a pasim a felelős azért, hogy engem nem tisztel, mert ez a pasim felelőssége… Az én felelősségem arról szól, hogy én hagytam, hogy ő ne tiszteljen engem.” És ez nagyon kemény mondat.