
Az élet olyan, mint egy szoba, amely eleinte csupa nyitott ajtóból áll, de ezek fokozatosan bezárulnak előttünk, ahogy öregszünk.
Mi haszna, ha az egész élet azzal telik el, hogy a sorsunkkal harcolunk? (…) Nem egyszerűbb elfogadni azt, ami van? Azon belül mutatni meg, hogy mit érünk?
A csók úgy lobban fel, mint a villám, a szerelem úgy süvít el, mint a vihar, aztán az élet megint nyugodt lesz, s folyik tovább, épp úgy, mint azelőtt.
Néha félek. Azoktól a pofáktól, akiknek minden mindegy, muszáj az embernek félnie.