Fontos teendőimet halogatom, ráérősen, álmodozom a jövőről, mint a gyermek, aki – ha terveit nézem, hogy mi mindent akar átélni életében – hatezer évre rendezkedik be, nem hatvanra.

Időbe telik (…), mire az ember felnő, és olyannyira éretté válik, hogy igent mondhat, és akkor is szabad marad; igent mondhat, és akkor is egyedi marad, igent mondhat anélkül, hogy szolgává válna.

A fájdalmat frissen kell csillapítani (…), nem később, amikor már olyan mélyre temetődik, hogy ki sem tudod ásni magadból.

Aki fölfelé él, azt a bajok, nehézségek, küzdelmek erősítik. Aki lefelé él, azt ugyanezek gyengítik, és előbb-utóbb szétmorzsolják.

Ne gondold, hogy képtelen vagy megváltozni!