Ó, mit ér a szerető hűsége, ha szívünket összetöri annak a másiknak a hidegsége, akit jobban szeretünk!

Nem mindegy, hogy mi célból hazudunk: hogy megőrzünk, vagy elpusztítunk-e vele valamit.

Az őszinte bocsánatkérés mellőzi a kifogásokat. Jobb, ha nem követi „de”.

Így van ez egész életünk során: legsötétebb perceinkben olyan emberek gusztusa szerint cselekszünk, akik megvetésünk tárgyai egyébkor.

Elbúcsúzni olyasmi, amit az ember önmagával is megtesz: hű marad magához mások pillantásának a kereszttüzében is.

Abban mutatkozik meg műveltségünk, ahogyan a műveletlenekkel bánunk.

A búcsúzás fájdalma jelentéktelen a viszontlátás öröméhez képest.

Vannak emberek, akik mindig csak okos és helyénvaló dolgokat mondanak, és az ember mégis érzi, hogy ostobák.

A megbánás nem törli el a rosszaság következményeit.

Legfőbb ideje, hogy a nagyanyja arra az unokájára legyen büszke, aki van neki, és nem arra, akit elképzelt magának.