
Ha élünk, akkor vágyunk. És aszerint ítéljük az életet jónak vagy rossznak, hogy vágyunkat édesnek vagy keserűnek hisszük.
Nem szeretlek (…), de kellesz nekem, és szükségem van rád; szeretem, ha ott szuszogsz az ágyban, mellettem ülsz a televízió előtt, vagy az asztalnál ülve töltöd ki a lottót; és ha ezt szerelemnek hívják, akkor talán mégiscsak szeretlek.
Fiam, nappal láss vígan üzleteid után, de csak olyanokat köss, hogy éjszaka nyugodtan alhassunk.
A férfi úgyis csak a kalandot keresi, mindig az újat – valójában még ma is vadászó barlanglakó, akit a fajfenntartási ösztöne hajt.
Hetvenéves korban már csak egyvalamitől fél az ember: hogy még sokáig kell élnie.