Holló károg, havat kér.
Azt kérded magadtól, hogy mi a szerelem, meg hogy szerelmes vagy-e. Közben pedig inkább azt kellene kérdezned, mi nem szerelem.
Gondolkozz, ahogy apád tanított. Élj, ahogy anyád tanított.
A sérelmeket meg kell bocsátani. Nem szabad magadban őrizni őket.
Az arannyal és drágakővel teli termet senki sem tudja megőrizni. Aki gazdagságával és előkelőségével kevélykedik, maga zúdít magára szerencsétlenséget.
Érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak, csak a halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze.
Nem téboly-e, nem az esztelenség netovábbja-e, hogy sokat kívántok, holott édeskevés fér belétek?