Amikor saját sorsomról beszéltem, kétségtelenül kettőnkre gondoltam. Külön-külön az egésznek csak a fele voltunk.

Elszomorít, hogy az emberek mindig a kisebb ellenállás felé mennek, ahelyett, hogy valami magasabb szintű dologra törekednének.

A rabságnak is vannak hétköznapjai, sőt, az igazi rabság csupa szürke hétköznap tulajdonképpen.

Az az ember, aki miatt ilyen szomorúság tükröződik a szemedben, vagy mindent megér, vagy egy ócska petákot sem.

A gondolkodás érdekesebb, mint a tudás, de nem érdekesebb, mint a felismerés.

A rendkívüli dolgok nem a rendes, hétköznapi úton történnek meg.

Az életet sokkal inkább az élmények hevessége, semmint valós hossza alapján kellene mérni.