Milyen furcsa szerkezet is az ember! Még annak elvesztése is mennyire tud fájni, amit annyit kritizált, annyiszor leírt, és legyintett, ha szóba került.

Két dolog van, amit többnyire csak visszatekintve ismerünk fel. Az ostobaság az egyik. A másik az alkalom, amit elmulasztottunk.

A részvét aranyozott tokjában néha az irigység tőre rejtőzik.

Soha ne bízz senkiben, Daniel, s a legkevésbé azokban, akiket csodálsz. Tőlük kapod a legnagyobb pofonokat.

Rossz és jó között van egy kis hézag is. És ebbe a kis hézagba nem csupán Te, de az emberiség kilencvennyolc százaléka kényelmesen belefér.

Az voltam, ami vagy; az leszel, ami vagyok.

Azt írják rólam az újságok, hogy haldoklom. Ez azonban nem igaz. Amíg élek, ilyesmit soha nem tennék.