
A gondviselés nagyon takarékosan bánik a nagy emberekkel. Nem pazarolja, nem tékozolja el őket. A kellő pillanatban küldi, a kellő pillanatban visszavonja őket, és csak oly események felett teszi őket úrrá, amelyekre rátermettek.
Nem hiszem, hogy megbotlottam és elestem. Inkább úgy gondolom, hogy megint ki kell állnom egy próbát, ami megtanít a következő lépésre.
Ez volt az a pont, mikor elért a világ végére – és lépett még egyet.
A férfiak nehezen hiszik el, hogy valaki, akivel gonoszul bántak, már ne szeresse őket.
Az emberek nem olyanok, amilyenek lehetnének, hanem olyanok, amilyenek lehetnek.
Az, hogy a fájdalom jön, majd elvonul, csak látszat. Valójában olyan, mint a cölöp: néha kilátszik, néha elfedi a víz, de mindig jelen van.
Vagy kezdődő agylágyulásom van (…), vagy a világ egy bevásárlókosárban kerül a pokol bugyraiba.