Ma kaptam egy dícséretet. Azt mondták, nagyon szépen ülök a székemen.
A világon mindent meg lehet ismételni, mindent el lehet halasztani. Mindent, kivéve a váratlanul és könyörtelenül érkező halált.
Aki nem figyel, hallani sem fog.
A társadalmi élet hazug formái elvadították már bennünk az őszinteséget.
Ne szakíts félbe másokat!
Sose gondoltam volna, hogy az ember teremthet magának olyan poklot, ahol nincs egyetlen kép, egyetlen árnyék, nincs semmi, ami csak valamelyest is hasonlítana a reményhez…