Az életnek nem célja, hanem értelme van.

Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig.

A szeretet mindenek fölött való, a szeretetben nem fér meg a gyűlölet – de a tévedés igen.

Aki nem képes minden múltat feledve a pillanat küszöbére telepedni, aki nem tud egy ponton – mint a győzelem istennője – szédülés és félelem nélkül megállni, az sosem fogja megtudni, mi a boldogság.

Rengeteg bocsánatkérés elhangzott, de mint rájöttem, ez így szokott lenni, ha szeretik az embert. Akkor megbocsátunk és továbblépünk.

Azt hisszük, hogy a hangerő motiválja az embereket. Pedig nem. Az emberek a cselekedeteink alapján vesznek minket komolyan.

Lehetek csak tizennyolc, de már látom, hogy a világ két részre oszlik: a cselekvőkre és a figyelőkre. Azokra, akiktől beindulnak a dolgok, és azokra, akik csak baktatnak utánuk.