Régen a szeretet cselekvés volt, ma csak szó.
Az ember megkeményíti magát, mert mások ezt várják el tőle. Azért leszünk magabiztosak, mert valaki bizonytalan mellettünk. Az ember végül is azzá válik, akivé mások szükségletei alakítják.
Valaki azt kérdezhetné, miért vágyik az ember (…) fejlődésre. Aki fölteszi ezt a kérdést, talán nem tud eleget az örömről.
Az az ember, aki nem járta meg szenvedélyeinek poklát, nem is küzdötte le őket soha.
Nem csak ahhoz kell bátorság, hogy az ember kiálljon és beszéljen, hanem ahhoz is, hogy leüljön és meghallgassa a másikat.
Azt hiszik, hogy normálisak, csak azért, mert mind egyformák.
Kit szeretünk igazán? Akiben az álmunk és a valóságunk egybeesik.
A szabadságharcos előbb-utóbb megtanulja, hogy a harc szabályait nem ő, hanem az elnyomó hatalom diktálja.