A magányra szükségem van, mint a levegőre. Ha sokat vagyok idegenek között s nem vonulhatok vissza otthonomba: – mintha a lelkemet vesztettem volna el!

Vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyből, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja?

Fényképezz. Vágjatok arcokat, pózoljatok, táncoljatok, aztán nézzétek meg és nevessetek.

A vándornak legyenek kalandjai, de nem olyasmi, ami megsebzi a szívét, ha tovább kell állnia.

Én soha nem bocsátottam meg senkinek semmit. Ez nyilvánvalóan jellemhiba, de a fenébe, mindenkinek kell legalább egy.