Ha a valóság kemény, unalmas és igazságtalan, akkor jobb, ha hozzászokik az ember ahhoz, ami valójában van, mint ha azért panaszkodik, hogy nem az, amire vágyik.

Szörnyű az a gondolat, hogy az embernek árnyoldala is van, amely nemcsak apró gyöngeségekből és szépséghibákból áll, hanem valósággal démoni dinamikájú.

A múlt már csak ilyen. Elmúlt. Vége. Nincs értelme újraélni. Inkább a jelenre összpontosítanék, a mostra, erre a pillanatra.

Egyetlen ostoba kérdés létezik: az, amit az ember elmulaszt feltenni.

Az ember nem lehet másképpen boldog, csak úgy, hogy a jelent élvezi és nem töri fejét azon, ami lesz.

Nincs boldogtalanabb annál, mint aki boldog akar lenni.

A világon bárhol várhatja az embert varázs, de azért nem sokkal valószínűbb egy párizsi kávézóban rálelni, mint egy mumbai nyomortelepen?