Az emlékezés mindig sajnálkozás is, hogy a jót, amink volt, az idők folyamán el kellett vesztenünk, és a rossz nem lett jobbá.

Az idősek ódákat zengenek a betegségeikről, mintha bárkit is érdekelne.

Tulajdonképpen nem abban van a különbség, hogy az ember hogy viselkedik, hanem hogy az emberrel hogy viselkednek.

Ha egyszer meghoztuk a döntést, a legjobb ellenérv előtt is be kell zárni a fület: ez az erős karakter jele. Tehát az ostobaság alkalmi akarása.

Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.

Az ingának mindkét irányban ki kell lengenie: a düh mellett lennie kell mosolynak, közös nevetésnek is.