Az önsajnálat a legnagyobb ellenségünk. Ha behódolunk neki, egész életünkben semmi bölcset sem tudunk tenni.

Nem az a legnagyobb dicsőség, ha soha nem bukunk el, hanem ha valahányszor elbukunk, mindig talpra állunk.

A magány társakat keres, és nem kérdezi, ki a társ. Aki ezt nem tudja, az soha nem volt magányos, csak egyedülálló.

Ha valakinek kötekedhetnékje van, a hallgatás ugyanolyan bosszantó a számára, mint a visszabeszélés.

A megbocsátás nem felejtést jelent (…). Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát.

Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?