Hallgatom a csendet, amelyet időről időre megszakít a mellettem alvó lélegzetvétele. Megsimogatom a kezét, de vigyázok, hogy ne ébredjen fel. A szavak mellett fontosak a tapintások, simogatások, ölelések, cirógatások.

Ha bárkit meg akarsz tartani az életben – soha ne tartsd magától értetődőnek, hogy melletted van!

Nincs olyan műszer, amivel meg lehetne állapítani, hogy az ember döntése helyes-e vagy helytelen. Ezért az ember minden döntése után tele lesz szorongással, hogy helyesen döntött-e.

Akárhogy is van, minden kapcsolat érték, s ameddig lehet, megőrzendő ebben a rideg és egyre ridegebbé váló világban.

Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.

Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg.

Az első lépés az egyik legfájdalmasabb lépés. A valóság kimondása. „Nem a pasim a felelős azért, hogy engem nem tisztel, mert ez a pasim felelőssége… Az én felelősségem arról szól, hogy én hagytam, hogy ő ne tiszteljen engem.” És ez nagyon kemény mondat.

Tartsd meg az ajtót az utánad érkezőnek.