Az ember megérzi a gonoszt. Egyszerűen meg tudja állapítani, kiben bízhat, és kiben nem.

A gondviselés nagyon takarékosan bánik a nagy emberekkel. Nem pazarolja, nem tékozolja el őket. A kellő pillanatban küldi, a kellő pillanatban visszavonja őket, és csak oly események felett teszi őket úrrá, amelyekre rátermettek.

Cselekedeteinkkel és az általuk megteremtett történetekkel mi magunk adunk értelmet az életnek.

Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.

Csak akkor nyúljunk ellenségünkhöz, ha leüthetjük a fejét.

Az érzéki gyönyör a lelkek egyesülése nélkül mindig állatias volt, és az is marad: nyoma sincs utána az emberben valami nemesebb érzelemnek, inkább a megbánásnak.