Autós mondta, hogy csak a gumi lapos, de a szerelő szerint az is lehet, hogy az autó is.
Autós mondta, hogy csak a gumi lapos, de a szerelő szerint az is lehet, hogy az autó is.
A gyerekek hajlamosak az első húsz évben fárasztóan kiborítani, a második húszban lekezelni szüleiket.
Istennek van humorérzéke. És mivel egy ilyen csodálatos világot teremtett nekünk, joggal várja el tőlünk, hogy még a legborongósabb napokon is találjunk okot a nevetésre.
Minden apa gyűlöli a fiát, mert attól fél, hogy a fia talán kevésbé fogja elrontani a saját életét, mint ahogy ő elrontotta a magáét.
A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.
A legtöbb ember nincs kész arra, hogy szembenézzen a valósággal. Miért pont én legyek az, aki szembesíti őket vele? Úgyis csak megfutamodnak előle.
Ha rájössz, mire van igazán szükséged, majd azt is kitalálod, hogy szerezd meg.
A világuralom kulcsa a téged körülvevő világ megismerése.
Amikor a megértést elneveztük szeretetnek, trónjára emeltük az embert.
Ha az életed csupa harc és vérontás, akkor csak vékony szálak kötnek másokhoz, és ezeket a szálakat könnyű elszakítani.