Az emberben csak alszik a nagy tulajdonság. Veszély meg szeretet váltják ki belőle.

Hidd el, hogy jobb nekem így egyedül. Én nem bírom el, hogy csak perceket kérjenek el tőlem, és az egész utálatos életemet pedig rám hagyják.

Mi haszna, ha az egész élet azzal telik el, hogy a sorsunkkal harcolunk? (…) Nem egyszerűbb elfogadni azt, ami van? Azon belül mutatni meg, hogy mit érünk?

A fiatalok már csak ilyenek. Maguk szabják a határokat, és meg sem kérdezik, hogy a testük bírja-e. De a testük mindig bírja.

Valahogy mindig lesz, mert úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.