Szeretem a furcsa embereket. (…) Ezen a világon sokan vannak, akik fapofát vágnak, normális életet élnek, s közben teljesen megbízhatatlanok.

Az élet olyan, mint egy keskeny palló egy feneketlen szakadék felett, egy palló, amelyen bekötött szemmel kell átjutnunk. Ez önmagában rossz, de nem a legrosszabb. Néha meg is lökhetnek.

Nincs olyan, hogy teljesen tiszta lap. Minden új valami régi nyomában következik, és minden kezdetnek egy vég az ára.

Az élet szívás, aztán meghalsz.

Mi más a halál, mint áldozat az idő és a végtelenség oltárán?

A bátorságot a legváratlanabb helyeken szokta megtalálni az ember. (…) Ne hagyj fel a reménnyel!