ha tudsz olvasni.

Engem is mindig aranyos kedvűnek ismertek, de csak az én jó Istenem tudná megmondani, mennyi éccakai sírásba kerül a, hogy nappal mindig nevessen az ember szeme.

Egy tömeg közepén is érezheti magát magányosnak az ember.

Feltaláltam magamat. Megyek a szabadalmi irodába és bejelentem.

Az emberi élet ádáz ellenségei önnön fajukat, s benne önmagukat pusztítják.

Vajon a Sorstól azt kapjuk, amit érdemlünk, vagy amit kapunk, arra válunk érdemessé?