Ráleltem egy paradoxonra: ha addig szeretsz, hogy az már fáj, akkor nem marad fájdalom, csak szeretet.

Semmi nem űzi el úgy az álmot, mint egy megoldatlan rejtély.

Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van.

A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz: egyszerűen csak harmónia dolga.

A barátság a találkozásokból táplálkozik, és meghal, ha megfosztják tőlük.

Soha nem zárul be előtted egy ajtó úgy, hogy egy ablak ki ne nyílna.

Mi a barátság egyáltalán, ha nem az, hogy osztozunk egymás őrültségeiben?