Rettentően féltem, hogy többé nem lesz alkalmam így együtt lenni vele – soha többé nem beszélgetünk ilyen őszintén, mint most, amikor leomlott a kettőnk közt emelkedő fal.

Siet loholva élni, s érezni is siet.

Egyik ember nem olyan, mint a másik? Mit számít, herceg-e vagy kocsis, ha helyén van a szíve meg az esze!

Szamárság feladni a reményt. Azonkívül bűn is, azt hiszem.

Aki a célt akarja, annak az eszközöket is akarnia kell.

Gyakran csakis a testünkkel tudjuk megnyugtatni egymást, félelmeinket eloszlatni és lelki görcseinket kioldani.