A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.

Az élet végső soron nem más, mint kis győzelmek és nagy kudarcok sorozata. De mi mást tehetne az ember? Adja fel?

Az erőfeszítés csak akkor nyeri el méltó jutalmát, ha az ember semmiképp sem adja fel.

Semmi sem ingerli annyira kalandra az embert, mint az, ha lapos a pénztárcája.

Mindkettő – ami elől menekülsz és ami után vágyódsz – benned van.

A papírsárkányok a széllel szemben szállnak a legmagasabbra – nem vele.

Mi ez az elnyomhatatlan törekvés, hogy tanácsot adjunk? Ez kiirthatatlan! Miért tudjuk mindig, hogyan kell jobban csinálni azt, amihez nem értünk?