Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer.

Hallotta már a „vérző szívű” kifejezést. Eddig szóvirágnak tartotta, nem testi állapotnak. Ám most izomlázra emlékeztető, tompa sajgást érzett a mellkasában, és minden szívdobbanás fájt.

A bánat egyetlen gyógyszere a napfény, a friss levegő, a kellemes társaság és a jó zene.

A szerelem önmagunk elvesztett felének a sóvárgása.

A remény azt jelenti, hogy az ember úgy érzi, van esélye valamire.

Az elemzőkészséget ne tévesszük össze a találékonysággal, mert míg az analitikus elme szükségképpen találékony, sok találékony ember gyakran képtelen az elemzésre.

Egy ember soha nem olyan erős, mint a végső küzdelemben.