Virginia Woolf az összes könyvét állva írta.
A szeretet bátorság, és nagyobb bátorságra van szükség ahhoz, hogy valakinek azt mondjuk, hogy „szeretlek”, mint arcul ütni.
Nem az a legnagyobb büntetés, ha te magad halsz meg, hanem ha elveszíted a szeretteidet.
Mikor én festek, a tenger tombol. Mások csak pancsolnak a fürdőkádban.
Ha valaki egyszer faképnél hagyja az embert, mindig várja, mikor történik meg újra, míg végül már nem is közeledik senkihez, nehogy idővel fontossá váljon a számára. Így észrevétlenül elveszíthet bárkit.
Antiszociális vagyok, és csak azért eszem, hogy ne haljak éhen.
Mindent akartam, ami nem volt az enyém. Ám amikor megkaptam, már nem pontosan az volt, amire vágytam.
Az igazi felismerés mindig belülről jön, nem kényszeríthető rá a másikra. Csak a „belátásból” fakadó tudás az igazi.
Bánat is érhet még, harag is, de borúra derű jön:
minden felragyogó napod úgy vedd, mint az utolsót.