Minden általánosítás hibás, ezt is beleértve.
Az a szerelem, amikor az ember valakit vagy valamit az életénél is előbbre tart.
Gyakran előfordul, hogy az ember szeretne mások szemével látni, de csupán azért, hogy igazolva lássa a saját nézetét.
A természet képzelőereje sokkal, de sokkal nagyobb, mint az emberé. Senki, akinek nem volt megfigyeléseken alapuló sejtése, nem képzelhetett el ilyen csodálatos dolgot, mint amilyen a természet.
A magány társakat keres, és nem kérdezi, ki a társ. Aki ezt nem tudja, az soha nem volt magányos, csak egyedülálló.
Lehetséges, hogy amikor valaki kicsúfolja a másik vágyait, az azért van, mert valahol legbelül ő is arra vágyik?