Irigységünk mindig tovább tart, mint azoknak a boldogsága, akiket irigylünk.

Sírni a szemünkkel sírunk, más lehetőség nem adatott nekünk, de azon az estén úgy éreztem, mintha minden pórusomból, testem minden hasadékából és zugából patakzanának a könnyek.

A fájdalmad bizonyítja, hogy ember vagy (…)! Ez a szenvedés tesz emberré minket.

A tréfa az okosság jele; s a tréfa és elmésség (…) nem szokott törpe lelkeknél megszállani!

Ha azt akarod, hogy tiszteljenek, a legfontosabb, hogy te is tiszteld magadat; csak önmagunk tiszteletével késztethetünk másokat is tiszteletre.

Reagálj új módon az újra, ne a régi berögződések alapján. Ha a régi alapján reagálsz, elhibázod: nem lesz híd közted és aközött, ami történik körülötted. Mindig késésben leszel, a vonat mindig elmegy az orrod előtt.

Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?

Boldogságunk nem csekély részben önmagunktól függ, s boldogtalanságunkat többször okozzák önhibáink, mint mások gonoszsága.