A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen.

Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság.

Ugye, milyen jóleső a csönd; sebzett szíveknek csak a homály és a csend való.

Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy elfelejtenek minket, mielőtt még emlékeztek volna ránk.

Egyedül vagyunk az érzéseinkkel, és egyedül is maradunk. Még a legközelebb állók is csak sejthetik, mi játszódik le bennünk.

Hívjál meg valakit tekézni!

Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?