Üstökén kell ragadni az alkalmat.
Milyen parányi része az életünknek, amit csinálunk vagy amit mondunk. A valódi életünk a gondolatainkban zajlik, és azt nem ismeri más, csak mi.
Semmit sem nyeshetünk le anélkül, hogy ne éreznénk a hiányát. Még a legrosszabb emlék is része az alapzatnak, amely megtart bennünket a világban.
A remény szívós valami. Levágod és újranő. Valami elvétetett, lezárult, megsemmisült, de a helyén újra kihajt a remény.
Sok tan olyan, mint az üvegablak. Rajta keresztül látjuk az Igazságot, de a Valóságtól elválaszt bennünket.