A gyönyör a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt. De határt ismerni nehéz abban, amit jónak hittél.
A gyűlölet sav, amely felemészti a lelket, teljesen mindegy, hogy az ember maga gyűlöl, vagy őt gyűlölik.
Nincs olyan inga, amelyik csak egy irányban leng ki! Ha a sors nagy örömöket hozott, elhozza a nagy szenvedéseket is. Persze lehet apró örömök és pirinyó bánatok között is élni… De érdemes?
Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van.
A bánat jól elvan magában, örömeinket viszont csak akkor élvezhetjük ki utolsó cseppjükig, ha van kivel megosztanunk őket.
Az embernek érzelmekre is szüksége van, mert gyengédség és szeretet nélkül az élet csupán afféle érzéketlen gépezet.
A bánat formál bennünket, nem az öröm, a bánat az aláfestés, a refrén. Az öröm mulandó.
Azt hiszed, attól létezel, hogy boldogtalan vagy. Vannak, akik csak a problémáik tükrében léteznek, és kényszeresen, állandóan ezekről beszélnek. (…) Nem állnak meg, hogy átérezzék: itt vagyok.
Megpróbálhatunk előírásokat követni, uralkodni az érzéseinken, megpróbálhatjuk előre eltervezni a cselekedeteinket – de ostobák vagyunk, ha így cselekszünk. Úgyis a szív dönt, és csakis az ő döntése számít.
Ha megértésre vágysz, kezdd magadnál: a szív képes együtt érezni, a száj azonban nem. Ezért csak azt mondd, azt tedd, és azt gondold, amit a szíved dobbanása üzen – itt kezdődik a megértés.
Vannak pillanatok az életben, mikor nincs más lehetőség, mint elveszítsük a fejünket.
Nem az internettel van a gond, nem az alkohollal, nem a munkamániával, hanem az érzelmi felvilágosultsággal kapcsolatos tudatlansággal.
Sokat voltam egyedül. Az ember azt hinné, hogy meg lehet azt is szokni, ha az ember sokat van egyedül. De nem. Ezt az egyet nem lehet megszokni soha.
Jusson eszedbe, hogy mennyivel többet szenvedsz a dühtől és bánattól, melyet bizonyos dolgok okoznak, mint maguktól a kiváltó okoktól.
Az ember borzasztóan megjárhatja, ha elárulja az érzelmeit, vagy azt, amit tud.
A szégyen és a félelem között óriási a szakadék. A szégyen gondolkodni tanít, a félelem leszoktat róla.
Különbség van aközött, ha van valamink és lemondunk róla, és aközött, ha nincs semmink és elítéljük azokat, akiknek van.
Én irányítom a saját érzéseimet, kézben kell tartanom, amit érzek, és felelősséget kell vállalnom azért is, hogy mit engedek be az életembe.
A másik személy ellen irányuló harag valójában a saját felelősségem elhárítása az emocionális konfliktusok terén.
Az az igazi szerető, aki akkor is megdobogtatja a szíved, amikor homlokon csókol, vagy rád mosolyog, vagy csak bámul a semmibe.
Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk e világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?
A lelkiismeret-furdalás olyan, mint az elolthatatlan szülinapi gyertya. Bosszantó.
Nem szabad szégyenlősségből vagy ami még rosszabb, büszkeségből magadba fojtani az érzelmeidet!
Úgy tűnik, sokkal nehezebb legyőzni a láthatatlan szenvedélyeket, mint fegyverrel meghódítani a látható világot.
Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak.
A düh olyan, mint egy gyúlékony gáz – a legapróbb szikrától azonnal belobban, és egyetlen cifra lánggal elég.