Két boldogtalan ember nem teheti boldoggá egymást – egyszerűen csak megduplázzák boldogtalanságukat.

A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre.

Ha az ember gyakran gondol valamire, attól egyre kevésbé fél.

Nekem arra van szükségem, aki tengerre nyíló ablak, nem pedig tükör, amely unos-untig csak engem mutat.

Nem, nem hiszem, hogy a boldogság lehetséges, a nyugalom azonban igen. Ezért távol tartom magamat mindentől, ami idegesít.

Akkora üresség van bennem. Nem tudtam, hogy létezik ilyen üresség, és attól félek, elnyel.

A boldogság mindig egy hajszálnyira volt. De ez a hajszál nem az emberi természet?